Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház

(részletek)

8.

(...) Hát a lap, az Északi Fény, havonta egyszer fog megjelenni. Pontosabban évenként tízszer, mert tulajdonképpen röpirat lesz, mivel hogy lapengedélyt a lapalapítók nem szereztek, ilyesmivel meg sem próbálkoztak. Persze, baloldali lapnak nem adnak engedélyt, még talán utcai árusítási jogot sem, de bezzeg ha egy új szennyes riportlapot akar valaki indítani, vagy sportlapot, színházi lapot, akkor nincs előtte akadály, akkor tessék, mehet, ha már harminc hasonló fut is előtte. Hát ez az a híres sajtószabadság. Igen, mert a sajtószabadság fikció, sőt Halas szerint „merőben” fikció.

(...) - Először is programmot kell adnunk. Tehát, kell egy bevezető cikk. Azt majd én megírom - jelenti ki Terebes.

- Miért éppen te? - ámul el Halas. - A programmcikket közösen kell megbeszélnünk.

- Én megírom a cikket és megmutatom. Mindenki hozzászólhat.

- Én is írok egyet. Amelyik jobb lesz, az jön.

- Rendben van. Csak nem képzeled, hogy a tied lesz jobb?

Gerlei közbevág:

- Szerintem programmcikkre nincs szükség. Aki kezébe veszi a lapot, az úgyis látja, mit akarunk. Elég programm a lap címe, a mi nevünk és a címkép. Bár a címképet nem helyeslem. Én a körültekintő taktikának vagyok a híve. Szerintem cikkekre egyáltalán nincs szükség. Csak szépirodalom kell.

Feldheim felkacag:

- Szépirodalom! Már ez az elnevezés is tisztára polgári mentalitásra vall. Szé-épirodalom. Hervad már ligetünk, díszei hullanak.

Meisler csatlakozik Feldheimhez:

- Akár szép, akár nem szép irodalom, az irodalom különben sem érdekli a proletáriátust. A proletáriátusnak a taktikázás sem kell. A proletáriátus nyílt kiállást kíván. Ha a lap nem áll nyíltan és kifejezetten a forradalom alapján, akkor a proletáriátusnak nem kell, a lapot elveti. És igaza lesz a proletáriátusnak.

(...)

Nagy vita indul. Mindenki beszél és senki sem hallgat a többire. Terebes csaknem ordít:

- Elvtársak, hallgassuk meg egymást türelemmel.

De a saját hangjától megrémülve szétnéz a kávéházban. Erre mindnyájan elhallgatnak s ugyancsak szétnéznek. Hát pincér, főpincér, trafikos, telefonos és takarítóasszony mind ott állnak körülöttük s érdeklődve hallgatják, mit beszélnek. Terebes leszállítja a hangját:

- Uraim!

(Már későn).

- Uraim, legyünk komolyak és megfontoltak. A proletáriátus tekintete függ rajtunk.

Ebben van valami ünnepélyes, valami megható. Egy percnyi csend következik, mind az öten elmerengenek. A személyzet elszállingózik.

Gerlei megragadja az alkalmat. Kéziratot húz elő a zsebéből s így szól:

- Ezt a verset írtam a lapnak, hallgassátok meg.

Mindnyájukat kétségbeesés önti el, de reménytelennek látják, hogy ellenkezzenek. Gerlei halkan, tagolva olvassa a verset:

„Afrika fölött már bősz eroplán száguld...”

És így tovább. Mindegyik szakasz végén a refrén:

„Uralkodó osztályt fennen fenyegetem,
A csizmámat olykor
Burzsujszemmel kenegetem.”

Mélységes csöndben hallgatták végig a verset. Mikor a felolvasás véget ért, Gerlei dacosan ütötte fel a fejét. Várta a hozzászólásokat, s mintegy előre felborzolta magát az értelmetlenek és kishitűek ellenvetéseivel szemben. Először is a tetszés nyilvánult meg a négyfőnyi hallgatóság körében, bár ez sem zavartalanul:

- Szép vers.

Ezt az elismerést fokozta egy másik vélemény:

- Nagyon szép vers. Igazán nagyon szép.

A többiek fejbólintással csatlakoztak az előttük szólóhoz. De megtörtént máris az első ellenvetés, Feldheim részéről, ha még nem is a verssel szemben.

- Hogy szép lenne, azt tagadom. Szép, ilyesmi nálam nem létezik. Ez polgári ideológia. Szerintem nem szép a vers, hanem jó. Mert egy vers, akár csak egy asztal, vagy jó, vagy rossz. Ez a vers jó. Jó, mert célszerű.

- Azonban... - ezzel Terebes kezdett egy mondatba, de Gerlei közbe vágott:

- Mi az, hogy azonban? Van valami kifogásod a vers ellen?

- Kifogásom nincs. De azt hiszem, hogy ezt a verset nem lehet közölni. Túl erős.

Gerlei elsápadt.

- Nekem is van ilyen érzésem, - segített Halas Terebesnek. - Az a burzsujszemmel kenegetem, az nem fog menni.

Gerlei méltóságán alulinak tartotta, hogy ezekre a megjegyzésekre bármit is mondjon. Az ő dolguk, hogy mit akarnak, hogy forradalmi proletárlapot akarnak-e, vagy valami gyáva polgári magazint.

(...)

Hatan tárgyalnak az új lapról, Gerlei, Mertz, Petur, Kaluzsay, Kompanek és Csurtos. Szóval a lap meg fog indulni. De nem Kelevéz lesz a címe. A kelevéz fegyver. Márpedig a lap...

Itt Kaluzsay így fejezte ki magát:

- Az emberi értelemre apellál ebben a mai kegyetlen, harcias világban.

- És a jóságra, - tette hozzá Kompanek.

- Hát az meg mi? - csodálkozott el Petur.

- Maga nem hisz a jóságban?

- Nem.

- Különös.

- Hiszek, de csak a jók jóságában.

- Nincsenek jók és rosszak. Minden ember jóból és rosszból van megalkotva. Mi, hogy úgy mondjam, minden emberhez szólunk, még pedig az embereknek a jobbik feléhez.

(...) Gerlei is zavart érzett. Eredetileg az ő eszméje volt a lap és most nemcsak, hogy nem főszerkesztő, nemcsak, hogy nem szerkesztő, de még szerkesztőtárs sem. Kibukott emiatt a sült paraszt miatt, a Petur miatt. De mindegy, most már nem hátrál. A realitáshoz alkalmazkodni kell. Valami verset fog írni a lapnak.

Afrika fölött már bősz eroplán száguld...

Kezdősornak ez maradhat. Az egész első versszak maradhat, persze a refrént, hogy uralkodó osztályt fennen fenyegetem... - ezt el kell vetni. Nem baj, más lesz a refrén. Valahogy így:

Az emberiséget én is csak szeretem... (...)

(1936)