Hankiss Elemér: Hogyan
fér bele egy táj egy háromsoros versbe?
(részlet)
(...)
Azt, hogy az emberi tudat
a verset alkotó jelrendszer legkisebb mozzanatára is érzékenyen reagál,
nem kell különösebben bizonyítanunk. Legkézzelfoghatóbban talán néhány
versátdolgozás példáján mutatható be (s példáinkat itt József Attila
versátdolgozásaiból vesszük), hogy a jelsor legparányibb megváltoztatása
is milyen erőteljesen kihat a vers vezérlő funkciójára, az olvasóban
kialakuló gondolati-érzelmi erőjátékra. Akár csak egyetlen írásjel
megváltoztatása is:
KORUNK, 1933.
júl.-aug. MEDVETÁNC, 1934.
Mint ólmos ég alatt lecsapódva telten, ..........................
füst száll a szomoru táj felett, ..........................
ugy leng a lelkem, ..........................
alacsonyan. ...........................
Leng, nem suhan... Leng, nem suhan.
A korábbi változat
mélább, lebegőbb, melankóliába mosódó befejezését az írásjelváltozás
egyszeriben fegyelmezettebbé alakítja át. A három pont még enged
valamicske „suhanást” a léleknek; a második változat egyetlen pontja már
véglegesen földhöz szögezi. A Medvetánc című kötetben egyébként,
s általában a későbbi versátdolgozásokban, lépten-nyomon találkozni az
ehhez hasonló fegyelmeződéssel: a megváltoztatott központozás csökkenti
a túl erős hangsúlyokat vagy költőies effektusokat, s általában
puritánabbra, rezignáltabbra, prózaibbra hangszereli át a verseket:
KÉZIRAT, 1936.
november előtt NAGYON FÁJ, 1936. december
s még egyedül kelljen szenvednem?! ..... kelljen szenvednem?
óh pattanjon meg - ott ahol jár! ..... ahol jár.
... Nagyon fáj! ..... Nagyon fáj.
... Nagyon fáj! ..... Nagyon fáj.
... Nagyon fáj! ..... Nagyon fáj.
A túlzott költői, vagy
például szentimentális hatást a jelsor egy-egy szavának kicserélésével
is vissza lehet fogni:
KÉZIRAT, 1924.
MEDVETÁNC, 1934.
Te az én szivemet elkérnéd pipámat egy kicsit elkérnéd
S néhány nagy kezdőbetű
eltüntetésével könnyedén ki lehet szűrni a sorból a mitikus-misztikus
felhangokat:
NÉPSZAVA, 1933.
NAGYON FÁJ, 1936.
Nem a Sors, nem is az Ész hanem Nem isten, nem is az ész hanem
...... ......
a Való Anyag teremtett minket a való anyag teremtett minket
Az eredeti hatás a jelsor
viszonylag csekély módosításával gyökeresen átalakítható, az eredetivel
ellentétes gondolati-érzelmi erőrendszer létrehozására s vezérlésére
kényszeríthető:
KÉZIRAT, 1937.
SZÉP SZÓ, 1937.
Ezt az emberiséget S ezt az emberiséget,
magaddal együtt vesd meg hisz ember vagy, ne vesd meg.
Vagy újra és újra
áthangszerelhető, durvából szelídebbé:
KÉZIRAT, 1936.
Mint utolsó ringyó, ha odaintik
GÉPIRAT, 1936.
Mint senki lánya, ha odaintik
NAGYON FÁJ, 1936.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik
- vagy közösségi,
forradalmi öntudatot sugárzóból magányossá, befelé fordulóvá, egyre
szűkebb közösséghez, aztán már csak egyetlen baráthoz, s végül csak
önmagához szóló vallomássá lehet alakítani:
KÉZIRAT
Proletár! folytatnám, de unnád
KORUNK, 1933.
Testvérem, folytatnám, de unnád
GÉPIRAT
Öregem, folytatnám, de unnád
MEDVETÁNC, 1934.
Attila, folytatnám, de unnád
- vagy az élmény
kifejezésére egyre alkalmasabbá, tökéletesebbé lehet formálni:
TOLL, 1930. február
még karcsu száron ing a nyár.
De megvastagszik s hadonász
GÉPIRAT, 1930.
még karcsu száron ing a nyár.
De egyre több a buggyanás
PÁSZTORTÜZ, 1930.
július
még karcsu száron ing a nyár.
De egyre több lágy buggyanás
DÖNTSD A TŐKÉT, 1931.
vörös, de karcsu még a nyár.
Ám egyre több lágy buggyanás
- ahol is előbb a
csikorgó, suta, az olvasói élmény kialakulását zavaró második sor alakul
át kifejező, a vers egészébe beleillő képpé, aztán ez az átalakult sor
gazdagszik egy újabb, kifejező, érzéki impresszióval („lágy” a
töltelékszó „a” helyett), majd a De - Ám cserével gazdagabb hangjáték,
hangasszociáció indul meg az olvasóban (nyár - Ám - lágy
- buggyanás), s végül az első sor is átalakul, nemcsak egy
vizuális impulzussal és egy logikai impulzussal, ellentéttel gazdagodva
(„vörös, de karcsú”), hanem még tovább gazdagítva a hangok asszociációs
játékát is, és tovább gazdagítva a jelkombinációkat, amelyek szükségesek
e komplex emberi élmény rögzítéséhez.
|