József
Attila
(1905-1937)
József Attila 1905 április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban.
Édesapja József Áron szappanfőző munkás, édesanyja - Pőcze Borbála -
Pesten szolgált cselédlányként. Attila hároméves, amikor apja elhagyva
őket Romániába távozott - ezzel kilátástalan nyomorba taszítva
háromgyerekes családját - még írt egy utolsó levelet, amelyben Amerikába
való vándorlást emlegetett, azután teljesen eltűnt. (Nem vándorolt ki,
nem sokkal fia előtt halt meg.)
Az anyja rákényszerült arra,
hogy gondozásba adja két kisebb gyermekét, így kerül fia is két és fél
évre Öcsödre. 1919 decemberében meghalt a mama. Makai Ödön ügyvéd -
József Jolán férje - lett Attila gyámja. A kamasz fiú rövid ideig
hajósinas volt, majd a makói gimnázium diákja lett. Már itt
kibontakoztak költői képességei. 1922 decemberében Szegeden megjelent
első kötete, a Szépség koldusa - Juhász Gyula ajánlásaival. A gimnázium
két utolsó osztályából összevont vizsgát tett, s magánúton
érettségizett.
A szegedi egyetem
hallgatója lett (1924-25) majd Bécsben (1925-26) ill. Párizsban töltött
egy-egy tanévet (1926-27). Külföldi tartózkodása alatt megismerkedett a
szocialista eszmékkel. Ennek hatására húszas évek végére kialakult
marxista világszemlélete.
Hazatérve egy ideig Budapesten
folytatta tanulmányait. 1928 Vágó Márta iránt érzett szerelmének éve. A
szakítás után először került idegösszeomlással szanatóriumba a költő.
1930-ban ismerkedett meg Szántó Judittal, akivel 1936-ig élt együtt.
Szintén 1930-ban kapcsolódott be szervezetten az illegális Kommunista
Párt munkájába, ahol 1933-ig aktív mozgalmi tevékenységet folytatott
(szemináriumokat vezet, röplapokat, agitatív verseket írt)
1936 januárjától a Szép Szó című új folyóirat egyik szerkesztője lett.
Ez volt az egyetlen igazi irodalmi állása, s a lap körül tömörült
polgári radikális kör volt az első, amely igazán igényelte és elismerte
József Attila költészetét
.
A kora gyermekkorban kezdődött nélkülözések, a mellőzöttség, a
megaláztatás, a rendezetlen egzisztenciális helyzet, költői rangjának el
nem ismerése, az illegális mozgalom gyanakvása, a fasizmus terjeszkedése
és még sok más ok József Attilát a harmincas évek során egyre betegebbé
tette. Pszichoanalízissel (lélekelemzés) próbálta magát gyógyíttatni,
állapota azonban egyre súlyosbodott, élete utolsó hónapjaiban már
gyógyíthatatlan beteg volt. 1937 december 3-án Balatonszárszón öngyilkos
lett, bár akadnak akik véletlen balesetnek tulajdonítják halálát.
Megjelent kötetei: Szépség koldusa (1922), Nem én kiáltok (Szeged 1925),
Nincsen apám se anyám (1929), Döntsd a tőkét ne siránkozz (1931),
Külvárosi éj (1932) csak nagyon szűk körben keltettek figyelmet.
1934-ben jelent meg a Medvetánc - életében az egyetlen gyűjteményes
kötete, de az irodalmi élet még ezt sem méltányolta rangjához méltóan.
Élete utolsó kötete Nagyon fáj (1936) címmel jelent meg
.
Költészetében már kezdettől fogva jelen vannak a gondolati elemek. Korán
ébredő filozófiai érdeklődését mutatja, hogy már első köteteiben is
találkozunk az élet alapvető kérdéseire választ kereső versekkel. Az
Ülni, állni, ölni, halni című versében például a választás, a döntés
kényszerét mutatja fel és azt felismerést, hogy minden döntésünkkel a
lehetőségek végtelen soráról kell lemondanunk
Fiatalon Isten léte is foglalkoztatja. Istenkeresésének érzelmi,
gondolati tartalmait a sokféle változatban megjelenő Istenképben
juttatta kifejezésre (Kiáltunk Istenhez, Tovább én nem bírom, Istenem).
A Medáliák szürrealista képsoraiban pedig az én és a világ viszonyát
feszegeti. Ezektől a korai megnyilatkozásoktól azonban még hosszú út
vezetett a Külváros éj és főleg a Medvetánc kötet nagy gondolati
verseihez.
Miután külföldi tartózkodásának hatására belépett a Kommunista Pártba,
feladatát az agitációban látta, de politikai versei (Tömeg, Áradat,
Szocialisták) az agitációs hang ellenére elvont gondolatiságot
tükröznek. Új kötete az 1931-ben megjelent meg Döntsd a tőkét, ne
siránkozz a közeli világforradalomban való hitét tükrözi.
A Medvetánc kötet mottója szerint annak, aki a költő akar lenni, meg
kell járnia a poklokat. Nála ezt senki sem tudhatta jobban. Míg korábbi
verseiben világképének csak egy-egy vonása jelenik meg, e kötet nagy
gondolati versei (Elégia, Téli éjszaka, Óda, Eszmélet) teljes világképet
képes felmutatni bennük. Ezeknek a verseknek szerkesztési módja a
perspektíva váltás: a költemény részei a nézőpont változása szerint
tagolódnak. Lényeges elemük a leírás és a gondolati elem egysége.
A versindítás legtöbbször egy tájnak, egy helyzetnek a leírása. Erre
gyakran már a cím is utal (Holt vidék, Külvárosi éj, A város peremén),
de a táj és a környezet egyszerre külső és ugyanakkor metaforikus belső
táj, a leirt, bemutatott tárgyi világ már hordozza a vers gondolati
elemeit is. Minthogy a sivárságot érzékeltető képek: a lerakodó korom (A
város peremén) ill. az ólmos ég alatt szálló füst (Elégia) ahhoz a
tárgyi világhoz tartoznak, ahol a proletariátus él. Ezáltal egyben e
réteg életérzései mellett mélyebb értelmezésben a költő létérzését is
kifejezik. Ehhez hasonlóan gyakran közvetítenek társadalmi ill.
általános emberi és egyéni létérzést versei gyakorta visszatérő
motívumai (tél, fagy, nyirkosság, sötétség, stb).
A gondolati versek közös jegyeik ellenére rendkívüli változatosságot
mutatnak, mind a bennük kifejtett gondolatok, mind felépitésük és
verselésük szempontjából. Legkorábbi műve (az 1932 folyamán íródott
Külvárosi éj) egyre táguló képeivel, a sötétet megtörő fényeivel, ódai
szárnyalású részével még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja.
Ezután születő versei már jelzik, hogy a költő csak egyre nehezebben tud
szembenézni a külső és belső világ fokozódó zűrzavarával (Téli éjszaka).
A világot és benne saját helyzetét felmérni készülő lírai én meditációja
során átéli az egyén szorongató magányát, szembenéz az embertelenné vált
világgal, az általános közönnyel. Mindezek után dönt a világról és a
világhoz való viszonyáról. Mindenestül vállalja a külvárost, a téli
éjszakát sajátjának vallva.
József Attila átélte az első világháborút, a forradalmat és benne élt a
kapitalista Budapest nyomorában is. A burzsoázia és a munkásosztály
harca központi helyet foglalt el költészetében. Míg a Téli éjszaka
elsősorban az egyén léthelyzetét vizsgálja, A város peremén alanya a
munkásosztály. A költő sorsközösséget vállalva a munkássággal tekinti
végig osztályának történelmi színrelépését, szerepét. Kétely nélkül
vallja magát a külvároshoz tartozónak.
A mű keretes szerkezetű. A keret (az első és az utolsó két strófa)
között egy peremkerület képe tárul elénk. Nem egy bizonyos helyet ír le,
hanem általánosít, mégis mérnöki pontossággal, precizitással, szigorú
rend szerint ábrázolja a látottakat. A vers mégsem naturalisztikus,
hiszen találhatók benne elvont hasonlatokkal teli szakaszok, melyek
konkrét részekhez szorosan kapcsolódva teszik teljessé a képet.
A második szakasz a forradalomról szól. Meghirdeti a munkásság
szükségszerűen bekövetkező győzelmét és meghatározza a maga költői
szerepét is. Sürgetőleg idézi az internacionálét. A törvény műveiben nem
jogi, hanem a legáltalánosabb természeti és társadalmi létet jelölő
fogalom.
Az utolsó részben a költő visszacsöppen a valóságba, ahol az igék
megválasztásával hangsúlyozza mondanivalójának fontosságát. A vers végén
újra feltör az optimizmus és a "de" szócska után a szebb jövő képei
elevenednek fel. Újra találkozunk a törvény és a rend fogalmával - mit
már magában megteremtett - és reméli, tudja, hogy az eljövendő kor
mindenhol létrehozza a harmóniát.
Az Elégia alapélménye - amint erre a cím is utal - a lírai én
szomorúsága, lehangoltsága. Kétségei a vers önmegszólító részeiben
szólalnak meg, azok kiváltó okai pedig az önmegszólításokkal való
leírásokban. A leírásokban megjelenített sivárság, üresség,
mozdulatlanság, tehetetlen kínlódás - mely egyszerre a külső környezet
rajza és az ide tartozók lelki képe is - szorongást vált ki a lírai
énből, megnehezítve számára a más versekben oly magabiztosan vállalt
azonosulást.
Felépitésében jól követhetően jelenik meg a gondolati versek egyik
szerkezeti sajátossága, az intuíció, gondolkodás, ihlet hármassága.
1934 során - a költő életének egy különösen válságos időszakában
született egyik legjelentősebb bölcseleti verse, az addig elért
eredményeit összegző és a folytatást előlegző Eszmélet. A vers az emberi
lét legfontosabb kérdéseit feszegeti, a lét értelmére kérdez rá.
A vizsgálódás eredménye lehangoló. Szín, szépség, szabadság csak az
álmok logikátlan, kötelességektől mentes világában van. A szellem hiába
vágyik a szabadságra, újra és újra rácsokba ütközik. A világ
kiszámíthatatlanságát érzékelve bizonytalanság ébred az emberben, a
determinálás uralma pedig szorongást ébreszt benne.
Ezzel a világgal szemben csak két magatartás lehetséges. Az egyik a
felnőtt emberé, aki nem ragaszkodik semmihez, tudomásul veszi - lázadás
nélkül - a világ törvényeit. Tudja, hogy az élet csupán ráadás a
halálra. Nem rab, de nem is akar senkit rabságban tartani. Az igy
ábrázolt, értelemmel megélt élettel állítja szembe és utasítja el a
másik lehetőséget, a pillanatnyi örömöknek élő ember kisszerű, állati
szintre süllyedt létét.
1936 decemberében - egy évvel tragikus halála előtt - jelent meg József
Attila utolsó verseskötete, a Nagyon fáj. A Medvetánc megjelenése óta
eltelt időszakban a költő személyes élete egyre nehezebbé, egyre
kilátástalanabbá vélt, miközben költészete tovább mélyült. A változás
elsősorban alkotói módszerében figyelhető meg. Míg a Medvetánc nagy
gondolati verseiben a környezet és a közélet jelenségeit közvetlenül,
tematikusan írja le, új verseit fegyelmezettebb, zártabb forma jellemzi,
a jelenségek leírását pedig felváltja a személyesen átélt általános
érzület megfogalmazása.
Három fő téma foglalkoztatta ebben az időszakban: a szerelem, a közélet
és saját tragikus sorsa. Emellett utolsó három évében egyre inkább
foglalkozik az önmegismerés nehézségével, a valódi és az állétezéssel,
az egyéni önmegvalósítással valamint a világ megismerhetőségének
problémájával. Felszabadulnak elfojtott gyermekkori vágyai, előtörnek
fájdalmas emlékei. Gyakran felidézi verseiben a korán elvesztett
édesanya képét (Kései sirató). Úgy érzi, korai árvasága miatt nem tudott
igazán felnőni, ezért szerelmeitől is védelemre szoruló gyermek iránti
szeretet vár (Gyermekké tettél). Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ez
a vágya is betegségének tünete, szeretne végre felnőtté válni.
Szerelmes verseit utolsó nagy szerelméhez írta, azzal áltatva magát,
hogy benne végre igazi társra talált, hogy végre viszont szeretik.
Szerelme - Kozmucza Flóra - szintén pszichológus. A hozzá írt első,
áradó érzelmű versek (Flóra, Flórának) után hamarosan megszólal a
szorongás, a kétkedés (Ha nem szorítasz), míg végül meg kell vallania
hűségének ill. szerelmének elmúlását (Kiknek adtam a boldogot).
Bár József Attila ezekben az években már közvetlenül nem vett részt a
mozgalmi életben, közéleti-politikai érzékenysége megmaradt, igy a
közéleti téma továbbra is jelen van költészetében. A politikai közélet
egyetemes kérdései, a szabadság, a jogállamiság kérdése, a veszedelmes
nézetek terjedése foglalkoztatja. A szabadság korlátozása, a nyomasztó
légkör ill. az erősödő fasiszta eszmék ellen emeli fel szavát a Levegőt!
című versében. A cím felkiáltás, melyben József Attila a biológiai és
társadalmi létezés korlátai ellen szól, és ezt a gondolatot folytatja az
első sorban is. Itt található a fő motívum, mely szerint az emberi
személyiség létezését veszély fenyegeti. A műben szereplő hasonlatokból
képet kaphatunk a korról. A bokrok körben "fürkészve" állnak, mintha
azok is figyelnének valamit. Az elhagyott tájon továbbhaladva csak egy
férfival találkozik, ki magába fordulva tovább baktat. A negyedik
szakasz személyes hangvételű, a legalapvetőbb emberi jogok megsértéséről
szól, ám mégis kiérződik belőle az általánosság: bárkivel megtörténhet.
A következő strófa újra általános hangvétellel indul, de rögtön eszébe
villan: "anyám ott született". Mintha mi sem történt volna, úgy
folytatja a gondolatot az eltiport falvak és lehullott levelek
asszociációjával. Az első öt versszak összegzéseként szól most József
Attila, s ez a felkiáltás majdnem ugyanígy megismétlődik a következő
szakasz elején. Közte azonban pár mondatban átfogó társadalmi
keresztmetszetet rajzol. A hetedik strófában a kiábrándultság mélyebb
okai merülnek fel: már gyerekkorában tudta, hogy más az elképzelt világ
és más az élet. Gyűlik benne a sérelem, a törvénytelenség, a bánat és
világgá kiáltja fájdalmát. Babitshoz hasonlóan az írástudók teljes
felelősségével kiált József Attila. Szerinte az emberek csak
szabadságban élhetnek. Ebben a szabadság szülte új rendben fog majd a
személyiség kiteljesedni.
A téves, veszedelmes eszmék terjedésére figyelmeztet (Ős patkány
terjeszt kórt, Thomas Mann üdvözlése). Beszél a Duna-menti népek
összefogásának fontosságáról (A Dunánál) és megírja a magyarság sorsával
való azonosulásának vallomását a Hazám! című szonettciklusban. Az utolsó
korszak tartalmi és formai szempontból is legjelentősebb, legtöbb újat
hozó verseinek témája a költő tragikus sorsa. E versek gyakori motívumai
- a fenyegetettség, az otthontalanság, az árvaság és a feloldozás utáni
eleve reménytelennek tűnő - vágy már a Nagyon fáj kötetben is
megjelentek. Utolsó nagy verseiben ehhez még hozzájárul annak
felismerése, hogy a világban nincsenek meg önfenntartásának feltételei,
nincsen már számára betöltendő szerep, egyéni léte igy véget ért.
A Tudod, hogy nincs bocsánat utolsó versszakában ugyan még felvillant
egy utolsó lehetőség („remélj hű szerelmet”), de - amint a feltételes
módban álló igék jelzik - már nem hitet, nem bízhat ennek a szerelemnek
a létében. A remény másik feltétele , a „vess el minden elvet” sem
valósulhat meg, hiszen ez egyet jelentene az intellektuális lét teljes
feladásával, az ösztönlények szintjére való lesüllyedéssel. Formai
szempontból e versek legfőbb újítása a tömörítés. A versek csak a végső
konklúziót mondják ki. Az egymást követő kijelentések között gyakran
hiányoznak az összefüggést jelző grammatikai összekötő elemek. Gyakori a
második személyű önmegszólító forma. A költő közvetlenül halála előtt
még egyszer számot vetett életével. Még egyszer felteszi magának a
kérdést: Mi volt és volt-e egyáltalán értelme az életének? Ebből a
számvetésből születik utolsó három verse, a bezártságból való szabadulás
lehetetlenségét, a lemondást megfogalmazó Karóval jöttél, az egyéni lét
végét lázadás nélkül elfogadó Talán eltűnök hirtelen és a legkeserűbb
felismerést, a feleslegességet tudomásul vevő Íme, hát megleltem
hazámat.
|